Sokan azért idegenkednek a fűtőtestektől, mert a nagyszülőknél megszokott nagy, otromba kinézetű fűtőtestekhez vannak szokva. Pedig a ma már igazán modern alternatívák állnak rendelkezésre. Mindössze okosan kell választani, ami otthonunknak megfelel.

Persze, a fűtőtestek kapcsán is lényeges a dizájn, azonban tagadhatatlan, hogy elsősorban a praktikusságot kell szem előtt tartani. A leglényegesebb kérdés, hogy mekkora területet szeretnénk a fűtőtest által felfűteni. Hiába tetszik az a picike, dizájnos fűtőtest, ha a szoba felét sem képes felmelegíteni. A társasházi lakások esetében gyakori, hogy a fűtés korszerűsítés során az első igazán nagy probléma a kéménybélelés, így sokan döntenek úgy, hogy valami egyéb opciót keresnek. Sokan döntenek az elektromos panelek mellett, mivel számos előnnyel rendelkeznek. A legnagyobb előnyük, hogy kicsi beépítési költséggel rendelkeznek és ma már egyáltalán nem fogyasztanak sokat, ami annak köszönhető, hogy teljesen más elven működnek, mint a korábbi változatok. A szintén nagyon népszerűek a modern kályhák és kandallók, amik egyszerre rendelkeznek modern megjelenéssel, ugyanakkor hangulatosak is, valamint, ha jó helyre vannak elhelyezve, akkor a lakás nagy részét képesek befűteni.

Ma már a burkolat szigetelésének köszönhetően a kandallók oldala nem forró, kivéve a csempét és a zsírkövet, amik felveszik a fűtőtest melegét. Manapság számtalan olyan szabadon álló kályhát lehet kapni, aminek forró az oldalsó felülete. A probléma általánosnak tűnhet, ugyanakkor vannak olyan modellek, amik úgy nevezett hőpajzsokkal le vannak árnyékolva. Ezek közt akadnak különállók és a termékbe integráltak is. A termékbe integrált típus sokkal látványosabb, valamint az extra légmozgásnak köszönhetően egyenletesebb és gyorsabb fűtés valósul meg. Gyakorlatilag a saját igényeink és otthonunk szabja meg, hogy milyen fűtőberendezésre van szükség otthonunkban.