Csökkenteni az otthonunk energiafelhasználását jót tesz a bankszámlánknak és a környezetnek is. Segítesz a környezetnek azzal, hogy kisebb szerepet töltesz be az erőművek által kibocsájtott szennyezőanyagok felhasználásában. Segítesz a bankszámládon azzal, hogy kevesebb pénzt költesz felesleges energiára.

De a legjobb az egészben az, hogy ez egyszerű művelet! Nagyon sok nagyon egyszerű dologgal tudsz spórolni, nem csak a fogyasztást tudod csökkenteni, de a hatékonyságot is lehetséges növelni. Az alábbi listában a legegyszerűbb dolgokat szedtem össze:

– Használj a környezetvédelmi hatóság által (független szervezet, energystar.gov) védjegye által jóváhagyott eszközöket. Bármely eszköz, ami megkapja ezt a védjegyet, ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint bármelyik konkurenciatársa, viszont energiahatékonyabb. Egy hűtőszekrény esetében, ha megkapja a védjegyet, az azt jelenti, hogy legalább 15%-al energiahatékonyabb a termék, mint ami nem kapta meg ezt a védjegyet. Következő alkalommal, amikor háztartási gépeket kell cserélned, tartsd észben, hogy érdemes ezeket a matricákat keresni.

– Cseréld ki a hagyományos körte égőt LED-es, energiatakarékos izzókra.

A régi 60 Wattos izzókkal szemben egy modern energiatakarékos izzó 20 már Watt mellett is hasonló fényerővel tudja bevilágítani a helyiséget. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az élettartamuk is sokszorosan nagyobb.

– Használj időzített-mozgásérzékelős világításszenzorokat

Egy háztartást vezetni rengeteg munka. Könnyű elfelejteni, hogy égve hagytuk a villanyt, miután elhagytuk a helyiséget. Itt jön a képbe a mozgásérzékelős világítás.

Továbbá érdemes fontolóra venni az időzített világításkapcsolókat is a házon kívülre és belülre egyaránt. Az automata szenzor automatikusan kapcsolja fel és le a villanyt, így mindenképpen el lesz kerülve a felesleges világítás