Az otthonunkban számtalan vezeték található, melyek a mindennapjainkat igyekeznek megkönnyíteni. Viszont olyan esetekkel is találkozhatunk, amikor az egész olyanná válik, mint egy rémálom, ezek pedig akkor léphetnek fel, ha valamiféle meghibásodással kell szembe néznünk.
Amennyiben egy ilyen kellemetlenséggel kell szembe néznünk, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy minél gyorsabban cselekszünk ezzel is elkerülve a még nagyobb problémákat. A lakásunkat több okból is elöntheti a víz, lehet az csőtörés, vagy akár egy úgy felejtett, illetve meghibásodott csaptelep is. Nagyon sokan nem tudják az ilyen helyzeteket lereagálni, mi most ebben próbálunk a segítségükre lenni. Az egyik legfontosabb dolog, hogy lakók tisztában legyenek, hogy a házukhoz, vagy a lakásukhoz tartozó fővezetéket, hol kell elzárni. Ugyanis, ha bármiféle meghibásodással állunk szemben, akkor azt úgy háríthatjuk el a legkönnyebben, ha elzárjuk a fővezetéket, így több víz nem tudja elárasztani a lakásunkat. Ezek a zárócsapok a legtöbb esetben fürdőszobákban, vagy lépcsőházakban, raktárokban találhatóak.
Az az igazság, hogy addig nem igen szoktunk velük foglalkozni, még bármilyen esetleges probléma nem áll elő. Amennyiben elzárjuk a fővezetéket, akkor a hideg és a meleg víz is egyaránt elzárásra kerül, így megakadályozhatjuk a további szivárgást. Illetve ezzel a további károkat is elkerülhetjük. Viszont arról sem kell megfeledkezni, hogy társasházak esetén, akár önhibánkon kívül is elönthet bennünket a víz. Amennyiben a víz a plafonról felől érkezik, akkor a legjobb, ha alá helyezzük egy vödröt és minél előbb megpróbálunk utána járni, hogy milyen problémával állunk szemben. Ez a fajta szivárgás nagyon veszélyes lehet, ugyanis ez sokszor nem észlelhető azonnal és mire észbe kapunk, addigra az egész mennyezet instabillá válhat.
Amire még nagyon oda kell figyelni egy elvízesedett lakás esetén, hogy az elektromos hálózatot is kapcsoljuk le teljes mértékben. Ugyanis csak így tudjuk elkerülni, hogy bárki komolyabb sérülést szenvedjen. Amennyiben az alapvető tennivalókkal megvagyunk, akkor legjobb, ha vízvezeték szerelőhöz fordulunk, ugyanis a legtöbb esetben ezek olyan problémák, melyeket sajnos nem tudunk saját kezűleg orvosolni. Az effajta vízkárokat követően sajnos, cseppet sem meglepő, ha felüti a fejét a penészgomba. Így a legjobb amit tehetünk, hogy minden ajtót és ablakot kinyitunk, hogy minél jobban kitudjuk szellőztetni, illetve ez által sokkal gyorsabban száradhat ki a lakás. Ilyen esetekben a gyorsaságon van a hangsúly.